XXI. Nagykárolyi Táncháztalálkozó

A XXI. Nagykárolyi Táncháztalálkozó sok újdonságot tartogatott a résztvevőknek. Egyrészt visszatértünk az első táncháztalálkozó alapgondolatához, azaz a táncházas fiatalok, gyermekek és felnőttek közötti baráti szálakat erősítse, gyarapítsa ez az alkalom. Másrészt különös figyelmet szenteltünk a tudásátadásnak. Így helyet kapott a Rekettye Folk Tanoda is a programban. Maier Reimond Minden ami Szatmár c. interaktív előadása hiánypótló volt. Ugyanakkor meghívottunk volt Kovács Katalin, aki a kalotaszegi Bogártelke díszes viseletének megannyi arcát mutatta meg nekünk A fehértől a feketéig című beöltöztetéssel egybekötött viseletbemutatóján. A Folk-kvíz pedig játékba hívta és összekovácsolta a résztvevőket. Öröm volt minden perce! S már várjuk a következőt!

Esemény dátuma